Happy
Nem Elérhető Ingyenes email jóslásSzemélyes kód: 354
Szakterület: Munka, Szerelem
Technikák: Cigánykártya
Szeretettel Üdvözlöm, Happy vagyok.
Biztos sokakban felmerült a kérdés, hogy miért is Happy a nevem? A Happy név egészen gyerekkoromig vezethető vissza.
Egy osztálykirándulás alkalmával egy idős hölgynek lelki segítséget tudtam nyújtani, és ő már akkor azt mondta nekem, hogy mindig maradjak ilyen “happy”, vagyis boldog, hogy másnak is segítséget illetve boldogságérzetet tudjak nyújtani.
Akkor tudtam igazából átértékelni ennek a névnek a jelentését, és azóta is boldogan viselem ezt a nevet. Istennek hála az évek során ezt még tudtam kamatoztatni, mert rengeteg embernek sikerült már segítséget és lelki békét nyújtanom.
A fő területem, amivel foglalkozom, a cigánykártya jóslás, 9 szentek imái, és rontástisztítás.
A 9 szentek imáival a családom hagyományait viszem tovább.
Mit is jelent az, hogy 9 szentek?
A 9 szentek: BJFKHLKJK
Itt mindegyiknél megvan a külön ima, hogy mit kell használnom. Ezeket az imákat csak is jó célra használhatom. A nagymamám halálakor ezt kézáttétellel kaptam, mert én rendelkeztem olyan erőkkel, amivel a későbbiekben az embereknek segíteni tudtam és tudok.
Amiben eddig segíteni tudtam: nehéz anyagi helyzetű emberek fellendülésében, egészségügyi problémák pozitív változásában, párkapcsolatok jobbá tételében.
A 9 szentek imájának a lényege, hogy mind a kedves betelefonáló, mind pedig én szertartásszerűen végezzük el a problémára irányuló dolgokat, és Hála Istennek nagyon sok pozitív visszahívásom van. Szeretném, ha Önök is bizalommal fordulnának hozzám, hogy Önöknek is meg tudjam mutatni, át tudjam adni a belőlem áradó szentek energiáját.
Hívjanak bizalommal, hogy megmutassam, és átadjam azt a Szeretetet és Megértést, ami bennem lakozik.
Szeretettel várom Kedves Hívásaikat!



Csajági
2012/03/24Kérdésimre alapos és kielégítő válaszokat kaptam.Ilyen őszinte és egyenes emberrel megbeszélni a problémákat nagyon jó érzést kelt bennem.Kívánom mások is találják meg a számukra megfelelő segítséget,hogy az élet viharos szakszait könnyebben éljék meg.